2017. április 3., hétfő

KBZ Rádió - Visszajelzések, problémák

Sziasztok!

Na hát az a helyzet, hogy jövünk fel mint a talajvíz és már 13 Podcast valamint kettő éles próba van a hátunk mögött. Ennyi anyag után én elég sok vissza jelzést kaptam nem tudom Martin ebből mennyit észlelt de erre tudunk csak építeni és fejlődni.

Kezdeném a (talán) legfontosabb dologgal ez pedig az "ő" betű használata két szó között. Eleinte nagyon sokat volt mondogatva és elég zavaró is. Ha hiszitek ha nem én a mai napig random epizódokat vissza hallgatom (ezt értelmezze mindenki úgy ahogy szeretné) hogy lássam milyen irányba haladunk. Tehát én úgy látom hogy az első Podcast óta jelentősen csökkent eme betű használata de a vissza jelzések nem ezt tükrözik. Ebből adódóan erre alaposabban kell rá menni és többet beleadni hogy ezt a lehető legjobban ki tudjuk szűrni.

A másik visszajelzés a beszéd témát foglalja magában. Ez annyit tesz, hogy egyszerre sok mindenről beszélek/beszélünk és olykor elveszítjük a fonalat. Ilyenkor áll fent az a helyzet hogy senki nem tudja hol tartottunk és hogy hogyan folytassuk ez elég gáz... Sőt nagyon zavaró is tud lenni. Ennek megoldására lesz előre meg szerkesztve az egész adás valamint mindenkinél lesz egy toll papír páros hogy ha valami eszébe jut akkor írja le és ne egyből a mikrofonba mondja össze zavarva ezzel másokat (is).

Aztán szó volt még magáról a zenei részéről. Nyilván elfogult vélemény érkezett de az a helyzet hogy kicsit populárisabb zenék kellenének (bocsi Martin) mint amiket én használok. Ez nem azt jelenti hogy az a tracklista amit a Martin használ ne lenne jó mert amúgy elég ütős zenék vannak benne csak egyszerűen azok a zenék egy másik műsorba valóak. Egyébként ezzel teljesen egyetértek, úgyhogy ezt nem ártana egyeztetünk majd egymás között. Ami még ide tartozik, hogy a beszéd alatt olykor nagyon zavaró tud lenni hogy túl hangos a zene. Ebbe nem egyszer bele futottunk, úgyhogy ezt (is) mindenképp szervezetebben fogjuk megoldani minden féle probléma nélkül.

Hát így nagyjából ennyi amire emlékszem tegnapról talán még annyit tudnék mondani, hogy kezdem meg szeretni a saját hangomat. Nyilván egoista szövegnek hangzik de totál nem annak szánom. Ez mindenképp pozitív változás szerintem ami személy szerint is nagy fejlődés úgyhogy már nem volt haszontalan ez rádiózás ötlete.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 30., csütörtök

KBZ Rádió - Hétvége

Kedves mindenki!

Ezen a héten elmarad a szombati három órás adás önhibánkon kívül adódó okokból. Nyilván be fogjuk pótolni egyenlőre nem tudni mikor, de ami biztos hogy Podcast biztos, hogy lesz még a héten minimum kettő (ma és holnap) valamint készülőben van egy meglepetés is a leghűségesebb hallgatóknak nyilván ezt le is fogjuk tesztelni. :)

Addig is mindenkinek hatalmas köszönet amiért mellettem állnak hallgatnak és követnek nélkületek sehol nem lenne se a rádió se én. Vészesen közeledik a start időpontja (Április 12) és sűrűsödik a teendők listája és még mikrofonunk sincs. Jogos a feltevés hogy akkor eddig hogy voltunk adásban hát elmondom. Kölcsön kaptuk az Astro Hang- fény és színpad technikától. De a startra mindenképp saját eszköz parkkal akarunk indulni mert úgy illik.

Apropó telefonszám. Ami biztos, hogy 70-esek leszünk (A héten megyek a Vodafone üzletbe ajánlatot kérni.) És valami nagyon egyszerű szám sorozat lesz ami illik hozzánk, ha lehet így fogalmazni.

Bele kezdtünk elő videót közvetíteni a Facebookon is a podcastekkel egy időben.

Egyenlőre ennyi, amint lesz valami kapásból firkálom nektek.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 25., szombat

KBZ Rádió - Lett telefonszámunk!

Sziasztok!

Ezúton is szeretném közzétenni, hogy a rádiónak lett egy publikus telefonszáma. Egyenlőre csak SMS-eket tudunk fogadni hívásokat nem, de ettől függetlenül vissza tudunk hívni, és telefonon keresztül élő egyenesbe is tudunk kapcsolni bárkit. Azt szeretném még itt megjegyezni, hogy mi a saját privát telefonunkról fogunk vissza hívni, és ezért ne lepődj meg ha rejtett számon keresünk majd. Ez a telefonszám csak az adás idején lesz elérhető. Előtte és utána még/már nem kapjuk meg az üzeneteket.
Feltéve ha egyáltalán lesz interakció az adásban amire egyébként ösztönöznék mindenkit.

Akkor itt van a telefonszám amit a Podcast csatornán is meg találtok mostmár.

+36204043946

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 24., péntek

KBZ Rádió - Kutya Képzés Élőben!

Sziasztok!

Holnap jön a soron következő második három órás próba adás és van szerencsém bejelenteni hogy Nyakas Gábor lesz a sztárvendég a rádióban. Vele beszélgetünk majd bővebben a kutya tartásról és minden a témával kapcsolatos kérdésekkel támadjuk majd Gábort persze csak a poénok keretein belül nem éri meg kihagyni.

Éppen ezért nem fél három körül kezdünk mint legutóbb hanem kicsit később egész pontosan délután 16:00 kezdettel indul a második éles próba.
http://www.albadogcenter.hu


KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 22., szerda

KBZ Rádió - Podcast RSS Feliratkozás

Sziasztok!

Eme bejegyzésben szeretném közzétenni azt a linket amivel a Podcast-ekre RSS Feed formájában lehet feliratkozni.

http://www.spreaker.com/user/9472306/episodes/feed

Tehát ezt a linket kell a "Podcast Hozzáadása" mezőbe be írni és amint lesz publikált anyag már tudjátok is hallgatni. Egyetlen hátránya hogy az élő műsort nem tudjátok követni ezzel a linkkel. (Apple eszközök gyári Podcast alkalmazásban biztos működik.)

Holnap a YouTube csatornánkon található a videó az nCore meghívók sorsolásáról bővebb információ később a Facebookon lesz.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 20., hétfő

KBZ Rádió - Egyebek

Sziasztok!

Történt egy két dolog amit szerintem érdemes itt is publikálni.

Elsősorban hétvégén sikeres próbát tartottunk ami hatalmas siker élmény és nagyon jól sikerült három órás műsor volt. Pontosan 32 azaz harminckettő ember hallgatott minket élőben ami fényévekre van attól amit februárban "elértünk". Hatalmas siker ez nekünk. Köszönjük nektek és mindenki nevében ígérem, hogy nem fogjuk eljátszani a belénk vetett bizalmat.

A második dolog amit szeretnék közölni, hogy a menüben (telefonon felül, számítógépről jobb oldalt "Oldalak" gomb) találjátok a "KBZ Rádió - Podcast" menüben a vissza hallgatható és élőben is követhető Podcast adásokat.
Valamint ugyanitt a "KBZ Rádió - Éles Próbák" menüben található a hétvégi éles próbák 3 órás adásai mind élőben mint vissza hallgatható formában. Valamint egy közvetlen link is el van helyezve a rádió Podcast csatornájához. És időközben lett YouTube csatornánk is ugyanúgy a menüben érhető el.

Egyenlőre ennyi, három nap múlva sorsolunk a Facebook oldal követői között az nCore meghívókat.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 16., csütörtök

Változik a domain!

Sziasztok!
Újabb fontosnak ítélt változás jön!!!
Április elsejétől a jelenlegi "mindennapiezmegaz.blogspot.com" domain helyett a "kbz-radio.blogspot.com" lesz a blog új webcíme.
Természetesen ugyanez a köntös és tartalom fog vissza köszönni egyedül csak a cím változik meg.
KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

Újabb változás lépett életbe

Sziasztok!

Újabb változás lett alkalmazva a blogon ez pedig konkrétan a Podcast részét illeti.

Aki mobilon olvas annak felül látható egy menü ahol eddig csak a "Főoldal" volt elérhető (ez azóta "KBZ Rádió - Blog" lett) ám de mostmár ide került két új menüpont az egyik a "KBZ Rádió - Podcast" néven a másik "KBZ Rádió - Stream". Nevéből adódik melyik mit takar.

Számítógépről jobb oldalt található vagy ezen a linken. Így kicsit logikusabb a blog felépítése.

Egyenlőre ennyi, de amint lesz újdonság közlöm veletek!

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 13., hétfő

Újdonság a blogon!

Sziasztok!

Akik jól figyelnek azok észre vehették, hogy több változás is történt a blogot tekintve.
Vegyük sorba mindet.

Elsősorban alul keresendő a két legfontosabb újítás. Bal oldalt a Google fordító segít, hogy mindenki a saját nyelvén tudja elolvasni az aktuális bejegyzést, és meglepően egész jól teszi a dolgát.

Frissites:
A Google fordító és a rendszeres olvasás gomb át került a jobb oldali oszlop felső szegmensébe.


A másik fontos dolog ugyanitt alul található csak éppen jobb oldalt. Egy gombnyomásra rendszeres olvasó válhat belőled az én legnagyobb örömömre.

A másik három újdonság feljebb keresendő egy kicsit méghozzá a bejegyzést közre fogó két oszlopban. Bal oldalt felül immáron kiemelt bejegyzés figyel ami útmutatót ad az egyszerűbb mobilon történő hallgatáshoz. Kicsit lejjebb feliratozni lehet ami tulajdonképpen amolyan hír levél küldését jelenti a megadott e-mail címre amint friss bejegyzés kerül publikálásra.

Az utolsó és talán nem is annyira lényegtelen dolog a bejelentés gomb jobb oldalt felül. Itt tudsz be jelenteni mindent ami érzésed szerint jogsértő vagy szabálytalan.

Továbbá elérhető lesz a jövőben közvélemény kutatás is. Valamint bele kezdtünk egy bannercsere programba, hogy a rádió népszerű legyen tágabb körökben.

Nos egyenlőre ennyi ami újdonság, de amint lesz említésre méltó közlemény mindenképpen jelzem felétek.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

KBZ Rádió - Közvetlen Stream

Sziasztok!
Újabb fejlemény van láthatáron. A blogon az oldalak menüpont új elemmel bővült ki, ez pedig a közvetlen Stream elérhetősége a rádióhoz. Ez konkrétan csak egy üres oldalt eredményez ahol csak a lejátszó látható illetve a szerver státusza.
Az RSS feliratozáshoz is készítek majd egy "Hogyan csináld" bejegyzést a napokban.
Előző bejegyzésben be mutattam, hogy hogyan tudtok majd mobilról is hallgatni és ott is elérhető a link mint amolyan "B" terv.
Nos egyenlőre ennyi ami újdonság, de amint lesz említésre méltó közlemény mindenképpen jelzem felétek.
KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 12., vasárnap

KBZ Rádió - Hogyan hallgass telefonon?

Sziasztok!

Szeretném be mutatni, hogyan tudtok majd telefonon is hallgatni áprilistól.
Elsősorban töltsd le a VLC lejátszót az áruházból. A bal oldali menüben válaszd ki a "Műsorszórás" menüpontot. Az ablakba másold be a következő linket:

http://s44.myradiostream.com:4372/;listen.mp3

Ezután csak kattints rá és el is indul a lejátszás valamint az aktuális szám címe is látható lesz. Most persze nem fog elindulni mivel nem megy a szerver sem.
Az egész folyamat videón is megtekinthető alább.

Persze ha minden kötél szakad itt a "B" terv linkje.


KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

KBZ Rádió - Kényszer szünet

Sziasztok!

Most egy vagy két hétig szünetel minden a blogot is bele értve ugyanis (valószínűleg) elkaptam egy finom kis torok gyulladást.

Ezen a héten már biztos nem jelentkezek új Podcast adással valószínűleg majd a hét második felében lesz esélyes amennyiben meg javul a hangom annyira, hogy vállalható legyen.
Időközben össze dobtam egy alkalmazást androidra elég kezdetleges mert csak egy weboldal van be ágyazva egy alkalmazásba amiben csak a lejátszó illetve a szerver státusza látható. Az éles startig persze kész lesz a normális applikáció.
Apropó start, el toltuk a dátumot április 12-ére és így április 8-án egy főpróba lesz meg tartva. Azért indulunk négy nappal később mert a legközelebbi Telihold pont április 12-én kezdődik. Hátha szerencsét hoz, ki tudja.

Egyenlőre ennyi aztán amint lesz fejlemény közlöm veletek.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 7., kedd

KBZ Rádió - A rádió arca

Sziasztok!

Keressük a KBZ Rádió arcát!

Mindenki jelentkezését szeretettel várjuk email címünkre (kbzradio@fullmoon.hu) amiben küldj egy képet magadról lehetőleg semleges vagy monoton háttérrel. Lehetőleg olyan képet küldj amin csak (!) válltól feljebb vagy látható mert minket csak az arcod érdekel. Egy telefonos elérhetőséget is adjatok meg, hogy az utólagos kommunikációt meg könnyítendő. Valamint egy nevet is ha kérhetünk. Fontos még meg jegyezni, hogy mi nem küldünk nektek választ sőt az emaileket töröljük is a verseny zárasakor. Április 5-én kerül ki hirdetésre a nyertes modell illetve pár. Elsősorban egy lányt keresünk, de ha úgy adódik két modellt is várunk. Például barátod vagy pároddal együtt is jöhettek.
a fotózás egy Budapesti fotó stúdióban lesz a tavaszi szünetben, így ha a nyertes modell(ek) vidéken laknak sajnos nem tudjuk az utazást téríteni nektek. Még ami fontos, hogy nem kérünk tőletek semmilyen jogcímen pénzt vagy kötelezettséget! A képek a weboldalra és a készülő telefonos alkalmazáshoz lesz csak felhasználva, valamint a Facebookos oldalon is publikálva lesz. Bármilyen egyéb kérdés esetén írj nekünk egy emailt vagy egy üzenetet a Facebookon és amint tudok válaszolunk.


KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 5., vasárnap

Már honlapunk is van!

Sziasztok!

Tegnapi nap folyamán elkészült egy weboldalt a rádiónak ott tudtok majd előben is hallgatni, de menetrend szerint itt is és a Facebookon is elérhető lesz a link.
A weboldal ezen a linken érhető el. Egy rövid történet is található többé-kevésbé helyesen írva (köszi Martin). Egyébként a társam, Magyar Martin készítette az oldalt ezúton is köszönet neki.

Ami a mai Podcast-et illeti nem biztos, hogy adásba kerül magánügyi és családi okok miatt. Elnézést kérek, de jövő héten mindenképp be lesz pótolja és gyakorlok tovább.
Egyébként a lámpalázat már úgy ahogy sikerült le győzni most meg kell szokni a saját hangomat is. Igen nyilván akkor is hallom ha beszélek, de teljesen más egy rádió és/vagy egy Podcast adásban vissza hallgatni/hallani mint műsorvezető.
Rengeteget hallgatom mások adásait és lévén nem ismerek magyar amatőr rádiósokat akik online sugároznak így marad a Music FM és társai.

Egyenlőre ennyi és jó szórakozást a Podcast adások hallgatásához ezen a linken.
Facebookon mindig elérhető az aktuális és előző Podcastok is.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 4., szombat

KBZ Rádió - Csapó kettő

Sziasztok!

Kész lett a második podcast is udvarlás és egyebek címmel, kicsit minden másról is beszéltünk.
Alább a lejátszó jó szórakozást hozzá.

Listen to "Csapó Kettő" on Spreaker. KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

KBZ Rádió - Csapó Egy

Sziasztok!

Kész lett az első próba adás és egész tűrhető lett ahoz képest amit vártam. Sok hozzá fűzni valóm nincs alább a lejátszó és várom a véleményeket akár itt akár a Facebookon.

Listen to "Csapó Egy" on Spreaker.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. március 3., péntek

KBZ Rádió - Podcastek

Sziasztok.

Na hát ennek a Podcast témának leghamarabb hétvégén tudok neki esni, mivel munka mellett nem igen van energiám ezzel foglalkozni és inkább alszom. Ennek következtében szombaton már tényleg neki esek és meg próbálom legyőzni a lámpalázat.

Tényleg bocsi,  de túl fáradt vagyok ehhez...

De 7 hétvégén be pótolom az egész hetet. Várhatóan négy adás lesz a hétvégén igyekszem ezt teljesíteni is.

Addig is lehet játszani a Facebookon ncore meghívóért.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. február 26., vasárnap

KBZ Rádió - Próba adások

Na lett egy megoldás a gyakorlásra még pedig egy ingyenes androidos alkalmazás a Spreaker Studio.
Ezen a linken lehet majd nyomon követni egy-egy negyedórás gyakorló próba adásokat egy vagy maximum kettő zenével körítve.
Konkrét téma nincs beszélek arról ami az eszembe jut és élőben közvetítem majd.
YouTube-on és az előző linken lehet vissza hallgatni, kommentálni, szidni, tanácsokat adni.
Valamikor a jövő hét közepén kezdem addig érdemes feliratozni és követni, hogy legyen min röhögni ha szar kedved van.
Addig is építem szépen a rádiót Facebook és Twitter oldalunkat érdemes like-olni és követni mert van nyeremény játék is.
KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!

2017. február 24., péntek

KBZ Rádió - Hogyan tovább?

Sziasztok!

Na, hát nem indult úgy ez a rádiózás ahogy szerettem volna, de hát alapvetően ott hibázik a dolog, hogy Magyarországon nagyon senkit nem érdekelnek az online rádiók. Mindenki be kapcsolja az FM frekvencián az egyiket aztán jó az. Nos elég bonyolult lenne egy FM adót és engedélyeket be szerzeni, és nem mellesleg elég sokba is kerül az üzemben tartása is, nem beszélve arról, hogy meg van kötve a kezem az adásokat illetően.
Itt online felületen azért egy kicsit nyíltabb és szabadabb műsort lehet sugározni, épp ezért szeretnék én is ebbe belevágni. Alapvetően reklám mentesen szeretném mindezt kivitelezni, de a másik alapvető probléma (hiába lenne jó és/vagy érdekes az adás(ok) és témák), hogy e rádió létezéséről se tudnak valami sokan. Valamint lévén nincs Facebook fiókom így a legnépszerűbb közösségi oldal sem lehet úgymond a segítségemre.
Miután szinte senki nem tud arról, hogy ez a rádió egyáltalán létezik így nem csoda, ha max 3 embernél szól, és náluk is csak pár percig.

Hát akkor így mi értelme? Jogos a kérdés talán válasz sincs rá...
Talán rosszul vágtam bele, túl hirtelen jött az ötlet is és nem igen tudtam érdemben felkészülni. Nem híreszteltem el nagy körökben, nem építettem fel egy komplett és normális adásmenetet (vagy ilyesmit). Egyébkét az e-mail fiók azóta tök üresen áll mióta létre hoztam - mily meglepő - de hát nem ért nagy meglepetés.

Mindezekből tanulva, nekifutok még egyszer. Alaposan felkészülök, gyakorlok is - igen ezt is lehet gyakorolni - és teljes erőbedobással indulunk újra várhatóan még áprilisban, vagy előbb ha sikerül.
Pontos időpontot nem tudok mondani, mert nonprofit alapon csinálom munka mellett.

Addig még bőven érkezik ide be jegyzés, hogy hogyan haladok/haladunk. Hát igen... fel kellett volna készülni normálisan. Úgy hogy most ezt fogom tenni.

Hogy addig mi lesz? A szerver bezárul, és elnémul az adás. De ha újra felcseng az Intro az már azt jelzi, hogy minden kész van, és minden rendben fog menni. Onnan kezdve mobilról is lehet majd hallgatni a közvetlen linken keresztül, valamint a Shoutcast pluginban is listázva lesz a rádió. Ez azt jelenti, hogy ha valaki letölti a Winamp-ot (akár droidra is) azon belül a Shoutcast gombot megnyomva rá kereshet majd a KBZ Rádióra, és igen ki fogja adni. Valamint a minőség is fel ugrik majd egészen 192kbps-ra, és ha valaki csatlakozni szeretne egész egyszerűen otthonról is meg teheti. és élőben tudom majd átadni az adást anélkül, hogy fizikai világunkban egy helyen kellene lennünk.

Végszóként csak annyit, hogy segítsetek terjeszteni a rádió létezését és mivoltát. Szívesen várom a jelentkezőket a rádióba is! (kbzradio@fullmoon.hu)

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!