2017. április 3., hétfő

KBZ Rádió - Visszajelzések, problémák

Sziasztok!

Na hát az a helyzet, hogy jövünk fel mint a talajvíz és már 13 Podcast valamint kettő éles próba van a hátunk mögött. Ennyi anyag után én elég sok vissza jelzést kaptam nem tudom Martin ebből mennyit észlelt de erre tudunk csak építeni és fejlődni.

Kezdeném a (talán) legfontosabb dologgal ez pedig az "ő" betű használata két szó között. Eleinte nagyon sokat volt mondogatva és elég zavaró is. Ha hiszitek ha nem én a mai napig random epizódokat vissza hallgatom (ezt értelmezze mindenki úgy ahogy szeretné) hogy lássam milyen irányba haladunk. Tehát én úgy látom hogy az első Podcast óta jelentősen csökkent eme betű használata de a vissza jelzések nem ezt tükrözik. Ebből adódóan erre alaposabban kell rá menni és többet beleadni hogy ezt a lehető legjobban ki tudjuk szűrni.

A másik visszajelzés a beszéd témát foglalja magában. Ez annyit tesz, hogy egyszerre sok mindenről beszélek/beszélünk és olykor elveszítjük a fonalat. Ilyenkor áll fent az a helyzet hogy senki nem tudja hol tartottunk és hogy hogyan folytassuk ez elég gáz... Sőt nagyon zavaró is tud lenni. Ennek megoldására lesz előre meg szerkesztve az egész adás valamint mindenkinél lesz egy toll papír páros hogy ha valami eszébe jut akkor írja le és ne egyből a mikrofonba mondja össze zavarva ezzel másokat (is).

Aztán szó volt még magáról a zenei részéről. Nyilván elfogult vélemény érkezett de az a helyzet hogy kicsit populárisabb zenék kellenének (bocsi Martin) mint amiket én használok. Ez nem azt jelenti hogy az a tracklista amit a Martin használ ne lenne jó mert amúgy elég ütős zenék vannak benne csak egyszerűen azok a zenék egy másik műsorba valóak. Egyébként ezzel teljesen egyetértek, úgyhogy ezt nem ártana egyeztetünk majd egymás között. Ami még ide tartozik, hogy a beszéd alatt olykor nagyon zavaró tud lenni hogy túl hangos a zene. Ebbe nem egyszer bele futottunk, úgyhogy ezt (is) mindenképp szervezetebben fogjuk megoldani minden féle probléma nélkül.

Hát így nagyjából ennyi amire emlékszem tegnapról talán még annyit tudnék mondani, hogy kezdem meg szeretni a saját hangomat. Nyilván egoista szövegnek hangzik de totál nem annak szánom. Ez mindenképp pozitív változás szerintem ami személy szerint is nagy fejlődés úgyhogy már nem volt haszontalan ez rádiózás ötlete.

KBZ Rádió - Telihold, tele mosoly!